Új tagokat keres az Igor Metropol Kulturális Egyesület. Olyan kurátorok, művészek, művészettörténészek, aktivisták, kulturális managerek, hallgatók vagy érdeklődők jelentkezését várjuk, akik elkötelezettek a kortárs művészet valamint az önszerveződő intézményi struktúrák iránt és szeretnének egyesületi keretek között önálló vagy kollektív projekteket megvalósítani.

Az IGOR METROPOL nonprofit kulturális egyesület 2011-ben alapították különböző kreatív ágazatokból érkező fiatalok Budapesten. Elsődleges célunk a magyar kortárs képzőművészet nemzetközi szintű láthatóvá válásának elősegítése és a régió és Európa egyéb színterei között létrejövő együttműködések megteremtése. Projekt-alapon dolgozunk, változó helyszíneken, érdeklődésünk a pop/elektronikus zenétől kezdve a képzőművészeten át a társadalmi jelenségekig ível. Az Igor Metropol egy önkéntesek által létrehozott és működtetett egyesület, fenntartónk nincsen, állandó támogatásban nem részesülünk. Az egyes projektek számára individuálisan teremtjük elő a szükséges forrásokat, pályázati úton, privát szponzoráció vagy adományok által. Ez függetlenséget és rugalmasságot biztosít az egyesületnek.

A különböző projektek mellett állandó programunk az IGOR METROPOL STUDIÓ, ahol maximum három hónapos periódusokra biztosítunk külföldi vagy külföldön élő művészek és kurátorok számára műteremet és kiállítási lehetőséget kelenföldi székházunkban. Az IGOR METROPOL PROJEKTEK során egyesületünk különböző, gyakran nemzetközi partnerekkel működik együtt azért, hogy az erőforrásainkon osztozzunk és szélesebb közönséget érjünk el. Jelenleg futó projektünk a műterem-rezidencia mellett a közelgő Off-Biennalén való részvétel és egy médiaművészeti projekt a Tandem Ukraine program keretein belül. További információt eddig megvalósult kezdeményezéseinkről itt találsz.

Mára az alapító tagok közül többen külföldön élnek, ezért első sorban olyan új tagokat keresünk, akik Budapesten laknak és a projektek kidolgozása mellett a lebonyolításában is részt tudnak venni.

Azáltal, hogy az egyesület tagjává válsz, részt vehetsz az egyesület művészeti célkitűzéseinek megfogalmazásában, az éves program kialakításában, hozzáférésed lesz az Igor Metropol műteremhez/projektteremhez, lehetőséged lesz különböző non-profit programok, kiállítások, kiadványok létrehozására. A tagsággal jár, hogy részt veszel a rendszeres megbeszéléseken (többnyire havonta, áltálban Skype-on) és segítesz lebonyolítani az Igor Metropol rendezvényeit. Mivel az egyesületi munkanyelv a magyar mellett az angol, ezért fontos a magabiztos angol nyelvtudás.

Ha érdekel a lehetőség, kérlek küldd el nekünk a következő dokumentumokat:

  • motivációs levél (maximum 1 oldal, amelyben leírod, milyen elképzeléseid vannak az egyesületi tagsággal kapcsolatban)
  • rövid életrajz
  • portfolió (ha van)

A jelentkezéseket minél előbb, de legkésőbb április 15-ig várjuk az info@igormetropol.org címen. Ha további kérdésetek van, azt szintén itt tudjátok feltenni, az egyesületről pedig a honlapunkon tudtok informálódni: https://igormetropol.org

Szeretettel várjuk a jelentkezéseiteket!

Katja Melzer és Lukács Nóra